A bűnügyi regény történelmében többen vállalkoztak arra, hogy megírják a krimi szabályait. Vannak köztük, amik mind a mai napig megállják a helyüket, vannak, amiknek már az ellenkezőjét is bizonyították, és vannak egészen hajmeresztőek is.
T. S. Eliot volt az első 1927-ben, öt kitétellel:
1. A történet nem alapulhat bonyolult és hihetetlen álcázáson. Az álcázás csak alkalmanként és mellékesen fordulhat elő.
2. Legyenek normálisak a tettes motivációi és karaktere. Ha a bűnöző túlságosan abnormális és a bűnténynek nincs természetes indítéka, átverve érezzük magunkat.
3. A történet nem alapulhat okkult jelenségen vagy egy magányos tudós rejtélyes éslehetetlen felfedezésén.
4. Bonyolult és bizarr masinériák nem illenek a tárgyhoz.
5. A detektív legyen rendkívül intelligens, de nem emberfölötti. Legyenek érthetőek a nyomozó következtetései.
1928-ban S. S. Van Dine követte, húsz szabállyal:
Van Dine szerint a detektívtörténet egy intellektuális játék, ami egy sportmeccshez hasonlít. És mint ilyen, meghatározott szabályok szerint kell művelni.
1. Az olvasónak legyen a nyomozóval egyenlő esélye a rejtély megoldásához. Minden nyomot egyértelműen ki kell mondani és le kell írni.
2. Csakis azok a megtévesztések vagy szándékos trükkök követhetőek el az olvasóval is, melyeket a bűnöző szabályszerűen játszott el magával a nyomozóval.
3. Nem lehet a történetben szerelmi szál. A cél, hogy egy bűnözőt állítsanak az igazságszolgáltatás elé, nem pedig egy szerelmespárt az oltár elé.
4. Maga a nyomozó vagy a hivatalos nyomozók egyike sohasem lehet a tettes.
5. A tetteshez logikus következtetések útján kell eljutni – nem véletlenül vagy indokolatlan vallomásból.
6. A detektívregényben kell lennie egy detektívnek; és a nyomozó nem nyomozó, hacsak nem nyomoz. Feladata az, hogy nyomokat gyűjtsön, amelyek végül elvezetnek ahhoz a személyhez, aki az első fejezetben a piszkos munkát elvégezte.
7. Egy detektívregényben lennie kell egy holttestnek, és minél halottabb, annál jobb. A gyilkosságnál kisebb bűn nem elég. Háromszáz oldal túl nagy felhajtás egy gyilkosságtól kisebb bűncselekményhez. Hiszen az olvasó fáradságát és energiaráfordítását meg kell jutalmazni.
8. A bűncselekmény problémáját szigorúan természethű eszközökkel kell megoldani. Az igazság megismerésének olyan módszerei, mint a palaírás, az ábécés táblák, a gondolatolvasás, a spiritiszta szeánszok, a kristálynézés és hasonlók, tabunak számítanak. Az olvasónak akkor van meg az esélye, ha egy racionális nyomozóval párosítja az eszét, de ha versenyeznie kell a szellemek világával és a metafizika negyedik dimenzióját kell üldöznie, vesztésre van ítélve.
9. Egyetlen detektív lehet. Ha három-négy fő vagy egy egész nyomozócsapat vizsgálja a problémát, az nemcsak eloszlatja az érdeklődést és megtöri a logikai szálat, hanem tisztességtelen előny az olvasóval szemben. Ha egynél több nyomozó van, az olvasó nem tudja, ki a vezető. Mintha az olvasó önmagában versenyezne egy teljes váltócsapattal.
10. A tettesnek olyan személynek kell lennie, aki többé-kevésbé kiemelkedő szerepet játszott a történetben – vagyis olyan szereplő, akit az olvasó ismer, és aki iránt érdeklődik.
11. Szolgáló nem lehet a tettes. Ez túl egyszerű megoldás lenne. Az elkövetőnek határozottan értékes személynek kell lennie – olyannak, akit általában nem gyanúsítanának meg.
12. Egyetlen tettes lehet, függetlenül attól, hogy hány gyilkosságot követnek el. Az elkövetőnek lehet segítője, de a tehernek egy vállat kell nyomnia: az olvasó megbotránkozása egyetlen sötét természetből fakadjon.
13. Titkos társaságoknak, camorráknak, maffiáknak és hasonlóknak nincs helye egy detektívtörténetben. Egy lenyűgöző és gyönyörű gyilkosságot menthetetlenül elront minden ilyen nagyléptékű bűnözés. A detektívregényben szereplő gyilkosnak esélyt kell adni, de túlzás lenne, ha egy titkos társaságra támaszkodhatna. Egy elsőosztályú, önmagára valamit adó gyilkos nem élne ilyen lehetőségekkel.
14. A gyilkosság elkövetési és felderítési eszközeinek racionálisnak és tudományosnak kell lenniük. Vagyis az áltudomány és a képzeletbeli és spekulatív eszközök nem tolerálhatók a detektívregényben. Ha egy szerző Jules Verne-módra áttér a fantázia birodalmába, átkerül a detektív-fikció határain túlra, és a kalandok feltérképezetlen vidékein folytatja útját.
15. A probléma igazságának mindenkor nyilvánvalónak kell lennie – feltéve, hogy az olvasó elég okos ahhoz, hogy meglássa. Ezzel azt akarom mondani, ha az olvasó – miután megismerte a bűn magyarázatát – újraolvasná a könyvet, akkor azt látná, hogy a megoldás végig az arcába meredt, minden nyom valóban a tettesre mutatott, és ha olyan okos lett volna, mint a nyomozó, maga is meg tudta volna oldani a rejtélyt anélkül, hogy az utolsó fejezetig eljut.
16. Egy detektívregényben nem lehetnek leíró részek, nem tartalmazhat irodalmi hancúrozást mellékes kérdésekkel, nem lehetnek finoman kidolgozott karakterelemzések, sem az „atmoszférába” való belefeledkezés. Az ilyen ügyeknek nincs létfontosságú helye a bűnügyi nyilvántartásban és a bűnügy levezetésében. Akadályozzák a cselekményt és olyan kérdéseket vezetnek be, amelyek nem relevánsak a fő cél szempontjából: ami nevezetesen egy probléma megfogalmazása, elemzése és sikeres lezárása. Az viszont biztos, hogy valamennyi leírás és karakter-körvonalazás szükséges, hogy a regény hiteles legyen.
17. Egy detektívtörténetben sohasem szabad az elkövetett bűnért egy hivatásos bűnözőt felelősségre vonni. A betörők és a banditák a rendőrség hatáskörébe tartoznak – nem a szerzőkébe és a zseniális amatőr nyomozókéba. Igazán lenyűgöző bűncselekmény az, amit egy templom oszlopos tagja, vagy egy jótékonykodó vénlány követ el.
18. A detektívtörténetben szereplő bűncselekmény sohasem lehet baleset vagy öngyilkosság. A nyomozás odüsszeiájának egy ilyen anti-tetőponttal való lezárása egyenlő a bizakodó és jószívű olvasó rászedésével.
19. Legyenek személyesek a detektívtörténetekben szereplő bűncselekmények indítékai. A nemzetközi összeesküvés és a háborús politika a fikció egy másik kategóriájába tartozik – például a titkosszolgálati mesékbe. Egy gyilkossági történetnek úgyszólván gemütlich [otthonosnak] kell maradnia. Tükrözze az olvasó mindennapi tapasztalatait, és szolgáljon az olvasó elfojtott vágyainak és érzelmeinek kiútként.
20. És (hogy a Credóm páros számú legyen) felsorolok néhányat azon eszközök közül, amelyek egyetlen, magára valamit adó detektívtörténet-írónak sem fognak előnyére válni. Túl gyakran alkalmazták már, és az irodalmi krimi minden szerelmese ismeri ezeket. Használatuk vallomás a szerző alkalmatlanságáról és eredetiségének hiányáról.
a) A tettes személyazonosságának megállapítása a bűncselekmény helyszínén hagyott cigarettacsikk és egy gyanúsított által szívott cigarettamárka összehasonlítása alapján.
b) A hamis spiritiszta szeánsz, amely arra készteti a tettest, hogy leleplezze magát.
c) Hamisított ujjlenyomatok.
d) A próbabábu alibi.
e) Az a kutya, amelyik nem ugat, és ezáltal felfedi, hogy a betolakodó ismerős.
f) A bűncselekmény ráfogása egy ikertestvérre vagy egy rokonra, aki pontosan úgy néz ki, mint a gyanúsított, de ártatlan.
g) Az injekciós fecskendő és az eszméletvesztést okozó cseppek.
h) A gyilkosság elkövetése zárt helyiségben a rendőrség behatolása után.
i) A bűnösség szóasszociációs tesztje.
j) A titkosírás vagy kódolt levél, amelyet végül a nyomozó fejt meg.
1929-ben a Detection Club egyik tagja (ahová Agatha Christie is felesküdött, sőt évekig az elnöke volt), Ronald Knox is előállt a maga tízparancsolatával:
1. A bűnözőnek olyan valakinek kell lennie, akit már a történet elején megemlítenek, de nem lehet olyan szereplő, akinek a gondolatai az olvasó számára is nyilvánvalóak.
2. Minden természetfölötti hatás, jelenség, közvetítő használata tilos.
3. Egynél több titkos szoba vagy átjáró használata tilos.
4. Nem használhatóak eddig fel nem fedezett mérgek, sem olyan eszközök, amelyek hosszú tudományos magyarázatot igényelnek.
5. Kínai nem szerepelhet a történetben.
6. A nyomozón nem segíthet semmiféle véletlen, és nem lehet megmagyarázhatatlan megérzése, amely igaznak bizonyul.
7. Nem lehet a nyomozó a tettes.
8. A nyomozó nem bukkanhat rá olyan nyomra, amelyet nem tárnak azonnal az olvasó elé.
9. A nyomozó ostoba barátjának, a Watsonnak nem szabad eltitkolnia egyetlen gondolatot sem, ami az elméjében jár; intelligenciája valamivel, de nagyon kicsivel az átlagos olvasóé alatt kell, hogy legyen.
10. Ikertestvérek nem szerepelhetnek, hacsaknem megfelelően elő van készítve.
Folytatnád az olvasást A krimi szabályai 2.-vel? Katt ide!
krimi. írás. olvasás. 